Terra Antiqua és népei
|
Az ó-földi tudós fők megegyeznek abban, hogy kontinensünk nem az egyetlen az ég alatt. A planétának azonban nagyobb részét felfedezni máig nem sikerült, legyen ennek akadálya végenincs sivatag, haragos vadon, láthatáron túl nyújtózó óceán, vagy a szférák törékeny egyensúlya.
Északot a Sever földeken túl oly hómezők s jégszirtek borítják, hol csontokat roppantó hideg az úr, és folytonosan éjszakai sötétség uralkodik.
A nyugati, óceánon túli tájak régóta izgatják az ó-földi felfedezők fantáziáját, ám a Fűszerszigen túl (mit az őslakosok Paka Mokupuninak neveznek) hajó alig merészkedett, s aki megkísérelte jóformán mindahány csúfos véget ért. A zavarodott túlélők vándorló szigetekről és zátonyokról, emberi szavakkal leírhatatlan bestiákról, iránytűket megbolondító mágikus anomáliákról, örökörvényekről, és hajókat felszippantó sötétviharokról mesélnek.
Délen a Bíbor-tengeren túl Sahra ősi földje terül el, melynek városállamai a zarrai civilizáció kezdetekor már virágzó kultúrával rendelkeztek, s t'án nem ok nélkül hívják magukat az embernem bölcsőjének. A pogány államok papkirályai, istenként tisztelt uralkodói többnyire nem ártják magukat az ó-föld dolgaiba, bár befolyásuk a Bíbor-tenger övezetében rendkívül erős. A karagájok népe is homokpusztáiról rajzott elő annak idején, hogy romba döntse Zarrát. E városállamok jórészt a bővizű folyók termékeny völgyeiben jöttek létre, ám a kontinens belseje felé haladva a vizek gyérülnek, s az utolsó emberlakta oázisokon túl csupán meddő kő és homoksivatagok nyújtóznak, mik a teremtett életre alkalmatlanok. Ha ez elég nem volna, a sahraiak szerint a sivatagon túl olyan haragos őserdők terpeszkednek, mikben az ember csupán préda lehet, még saját fajtársainak asztalán is.
Allenwell nyugati partjait is a világóceán öleli körbe, mit ember által épített hajó nem uralhat, ám az óidők meséi megemlékeznek hatalmas és gazdag birodalmakról. Khitaynak hívják a földet, min elterülnek, de hogy valóban létezik-e, avagy csak a képzelet szülte azt, csak az Egyisten a megmondhatója.
Karagáj Kánság
Életmód: Lovasnomád Államforma: Kánság Uralkodó: Aygir Nagykán Birodalmi központ: Kuday Dag |
|
Jópár évszázaddal ezelőtt rajzott elő délnyugati irányból a hajdani Zarra Birodalom keleti tartományaiba e lovasnomád nép a még délebbi, egyre kiszáradó és elsivatagosodó sztyeppékről, de hogy pontosan honnan, annak már csak a legendák ködös utalásaiban van nyoma. A pusztai harcmodorral szemben a helyi nemesség még eredményesen is küzdhetett volna, ha képes összefogni, s komolyan veszi a kezdetben kis létszámú portyázó-felderítő hadakat. Mire azonban az addigra dekadens ellanyhulásában lassan romlásnak indult, hajdani világbirodalom feleszmélt volna, a vidéki nemesség villái már gyújtónyilaktól lángoltak, mezőit lovas seregek tarolták le, kincses városai pedig hamar a kiéhezés szélére sodródtak az ostromzárban, és inkább megadták magukat, hogy népeik szolgasorban tengődjenek tovább a lovasurak kénye-kedve szerint. Ma a roppant városoknak csupán silány romjai állanak, a Nagykán kengyele alá pedig a néhai birodalom számos leigázott népe hajtja alázatosan a fejét egészen Egronia határáig.
A hajdani pogány zarraiak főpapi városa, mely most a nomádok nyelvén Kuday Dag néven ismeretes, a birodalom központja, hol a Nagykán nyergel, és pompázatos sátrorpalotáját, háremét tartja, bár a város már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára. Az Istenek Mezeje mára nyüzsgő és zajos bazárrá vált, hol a világ szélhámosai és haszonlesői összegyűlnek, a Főpapi Palota márványpadlatú istálló a nagykán fejedelmi ménese számára. Az egykori Zarra tartományait kormányzó császári helytartókat székeikben hagyták, s megkímélték a késő császárkori közigazgatást is, ám azok csupán a lovasurak akaratának kiszolgálóivá silányodtak. Bár egyes területeket fekvésüknek és kereskedelmi lehetőségeinkek köszönhetően lazább gyeplővel uralnak, s képesek voltak azok fejlettség tekintetében felzárkózni keleti szomszédjaikhoz, a belső országrészek megmaradtak abban az állapotban, ahogy a nomádok hódítása érte őket.
Határaik messzire nyúlnak, seregük akár a véghetetlen fűtenger, kímélet nélkül sarcolják szomszédjaikat. Jelentős katonai erővel rendelkeznek, mely a leigázott népek segédcsapatai mellett főként a könnyű- és nehéz pusztai lovasság harci erejére és gyorsaságára épít.
Mint a lovasnomád népeknél megszokott, a törzsszövetségek és hordák állandóan vándorolnak a kies vidékeken, fiaik nyeregben születnek és halnak meg. Jellemzően senioratus uralkodik a társadalomban, vagyis a család legidősebb férfi tagja a vezető. A törzseket törzsfők vezetik, a szövetségeket a kánok fogják össze. A leigázott zarraiakat békében hagyják, míg azok az adóval és szolgálattal nem maradnak el, a zsákmányszerzés hagyományát azonban mégsem hagyják elhalni.
Egroniát délnyugati irányból határolja a nagykán birodalma. A Sárkánygerinc alacsony röghegysége képez egyedüli akadályt a nagy hódító hadjárat előtt, azonban a völgyeken és szorosokon keresztül időről-időre betörnek Felvég sűrű erdejébe, az ott működő végvár gerincét megroppantani viszont még nem tudták.
Zarovar Szabad Államai
Életmód: Feudális, városias Államforma: Városállamok |
|
A térség maga gazdag és prosperáló szövetségek, köztársaságok, hercegségek összessége a Bíbor-tenger keleti partján, miknek területe néha alig terjed túl fővárosuk határain, s miket egyedül közös múltjuk és származásuk köt össze, hisz a hajdani Zarra Birodalom magterületén fekszenek mindahányan.
Egronia még pusztán az államalapítás ösvényét kezdte tapodni, mikor az utolsó, hatalmában meggyengült császárt megbuktatták, s a hatalmas birodalom végleg szétesett. Noha a kultúra, művészetek és az emberi elme legjelesebb vívmányainak letéteményesei Zarovar városállamai, egymással való marakodásuk és intrikáik sora határozza meg jelenüket. Annak lehetősége, hogy valaha újra egyesüljön a birodalom, elképzelhetetlen, épp ezért komoly politikai és haderővel a császárság árnyékában nem rendelkeznek. Bár Zarovar Szabad Államainak szokás nevezni őket, de egységes képet nem mutatnak, gyengébb entitásai leginkább a környező államok politikai játszótere: egyes városok szuverén módon dönthettek, hogy a kontintens háborúiban mely félből igyekeznek nagyobb hasznot húzni, mások döntésre kényszerültek a nagypolitika nyomására, s bábállamokként látszatfüggetlenségben működnek, megint mások pedig valóban teljes függetlenségüket megtartva kihúzták magukat a politikai csatározásból, s semleges szerepvállalásukkal a politikai találkozók és tanácskozások kedvelt helyeivé váltak.
Zarovar társadalma városonként eltérő, ám az emberi kultúra máig legvirágzóbb birodalmából az ő örökségük a legjelentősebb mind kulturális, mind gazdasági értelemben. Némely városállamok pusztán a kereskedelemből tartják fent magukat, más városokhoz nagyobb kiterjedésű síkvidék vagy alacsony dombság kapcsolódik, melyeket hűbéri viszonyban élő nemesek birtokolnak, s táplálják központi városukat, az adott állam szívét.
Jelentős tengeri flottával rendelkezhetnének, mivel azonban a városok összefogására az esély fikarcnyi- legfeljebb kérészéletű szövetségek köttetnek-, így haderejüket arra fordítják, hogy kereskedőhajóik háborítatlan járhassák a tengereket. Természetesen, ha valamely államnak mégis szüksége lenne hadihajókra, a kereskedővárosokban akár a flotta felbérlésére is van lehetőség. Szárazföldön viszont inkább jól képzett gyalogos hadseregeikre, hadműveikre támaszkodnak városaik és termőföldjeik megvédésében, ám tekintve, hogy a lovagi kultúra virágzik területükön, nehézlovas seregeik is gyönyörködtetik az értő szemet. Mivel azonban Zarovar a kereskedelem és diplomácia terén nagy hagyományokkal bír, a drága zsoldosseregeket csupán végső esetben és biztos kimenetelű harcokban vetik be, előnyben részesítve a tárgyalást és ellenségeik lekenyerezését.
Egroniát dél felől határolják a szabad kereskedővárosok, s míg a szárazföldi határvonalakon nem jelentenek különösebb veszélyt, jellemzően előfordulnak az öbölben villongások, hisz a Bíbor-tenger ugyan javarészt független, szabad vizeknek minősül, egyes part-menti nagyvárosok olykor megpróbálják lezárni a kereskedő utat, s vámot szedni az átjárhatóságért.
Zarovar jelesebb államalakulatai:
Lagún Köztársaság:
Nemesi respublika, mit hajdani száműzöttek alapítottak, kiknek birtokait elkobozták, s megtiltották, hogy valaha földet bírjanak. Jobb híján a Kristály-öböl lagúnái és mocsarai közt vetették meg lábukat, s későbbi fővárosukat Laguna-t furmányos módon a vízre kezdték építeni. A kedvező kereskedelmi szerződések révén az állam rohamléptekben fejlődni kezdett, s az egykori száműzöttekből hamarost gazdag patríciusok váltak. Gályáik az ismert világ minden kikötőjébe eljutottak, hogy kalmártelepeket, lerakatokat hozzanak létre, és a tengeri kereskedelem új útvonalait fedezzék fel. Befolyásuk mára kontinens-szerte jelentős, követeik (és kémeik) szinte minden koronás fő udvarában megtalálhatók. A várost a Százak Tanácsa irányítja, kik maguk közül 3 évente Patriarchát (jelenleg Borossio Alberigi) választanak a Köztársaság élére.
Fiorissai Nagyhercegség:
Fiorissa nagyhercegei (jelenleg Silvio Monteventure) hajdan zsarolással, gyilkossággal és vesztegetéssel szerezték meg trónjukat, s ezen hagyományokat az állam művészi szintre fejlesztette, s emelte be a politika és diplomácia elfogadott eszközei közé. Ennek okán, bár területe csekély, Fiorissa-nak fizet adót szövetségeseinek és ellenségeinek nagy része. A nagyherceg káprázatos udvarában azonban az ármány mellett helye van a művészeteknek is, így költői, piktorai, szobrászai orgyilkosaihoz, méregkeverőihez és kurtizánjaihoz hasonló hírnévnek örvendenek.
Az Angyaltrón állama:
A mindenkori Főatya (jelenleg XIV. Balthus), ki a megtestesült Egyisten földi hatalmának letéteményese, az ősi Zarra városában tartja székhelyét, mi egyben a Fényhit Egyházának központja is. Államformája teokrácia, hol a főatya hatalmat gyakorló, világi uralkodó is egyben. A városóriás évezredes falai, vízvezetékei és diadalívei még őrzik az egykori pogány császárok dicsőségének halvány emlékét, ám a korok koptatta utcákat immár a vikáriusok gyaloghintója mögött lebegő tömjénfüst,jámbor áhitat, és a körmenetek énekszava lengi be. Az Egy legkáprázatosabb katedrálisai itt emelkednek, ahogy az óidők tudását is itt gyűjtötték össze a szorgalmas papok és szerzetesek. Angyaltrón szava ellenében ritkán emelik fel hangjukat a kontinens uralkodói, hisz a Főatya szájával az Egy szól, s pásztorbotja minden teremtett lélek felett hatalommal bír. Az egyházszakadás óta viszálya Allenwell császáraival legendás, minthogy mindketten Zarra egyetlen igaz örökösének tartják tenmagukat.
Allenwell Császárság
Életmód: Feudális, városias Államforma: Császárság Uralkodó: XVIII. Flagrantis Birodalmi központ: Caderosso |
|
Merev etikett, és még merevebb csipkegallérok, aranyfüst, zománcikonok, ármány és grandiozitás... Az ölebként tartott torzszülöttek, vérivó főpapok és hős gladiátorok országa, hol a túlzás művészet, a dekadens nemesség bódító méreggel fűszerezi borát, a skorpió és vipera húsa mennyei csemegének számít.
Csonttrónusán a kontinensfél leghatalmasabb uralkodója, a Császár ül. Ősei a büszke Zarra uralkodói dinasztiájának leszármazottai, kik a nomádok dúlása elől menekültek nyugatra, hogy ott építsék újjá birodalmukat. A századok alatt a tekintélyét vesztett ház bölcs szövetségek és arcátlan árulások árán, de megvetette Allenwell alapjait, minek kultúrája csupán nyomokban emlékeztet a régiekére, mégis erejének teljében tündököl. Uralmuk alatt megannyi náció szolgál, hatalmának országok hajtanak térdet, nem beszélve a tengeren túli földekről, miknek felfedezésében tudós fői, hajósai és hódítói élen jártak. Gyarmatairól arany, drágakő, fűszer és rabszolga szállítmányok végeláthatatlan sora érkezik, gazdagítva roppant hatalmát. Államvallásuk a Szent Vér kultusza, mit vazallusaik nagy része is magáévá tett, s lett az a legtöbb követővel bíró egyházzá az embernépek között.
A Császár és családja Caderosso városában székel, s irányítja hatalmas birodalmát a főnemesek segítségével, kik között az összeesküvés és hitszegés újabb és újabb szövetségeket szül, vagy bont fel. A birodalom nemesi rétegeiben az élet veszedelmes, hisz nem csak a hosszú tőrök érik el a sötét árnyékokból azok gazdáit, de bizony elég egyetlen rossz döntés, s az uralkodó selyemzsinórt küldet azonnal a család fejének, asszonyait kiházasítja, s birtokaikat elveszejti.
Allenwell hatalmas birodalma révén megannyi nép olvasztótégelye is, akárcsak az Aréna. Igen nagy dicsőség a küzdővermekben harcolni, ahol a legrátermettebbek kiontott vérével adóznak a Megtestesült Istennek, vagy épp annak kiválasztottjának, az uralkodónak.
Allenwell jelentős szárazföldi és tengeri haderőt is birtokol. Bár flottája a déli tengereket felügyeli, olykor megindul a Haragoson néhány hajó, hogy egész a Lassúvíz beletorkolló folyamáig jusson. Sokkal jelentősebb viszont szárazföldi hadereje és kémhálózata. A császár serege könnyű- és nehézgyalogsággal, lovassággal és ostrommérnökökkel is remekül felszerelt, emellett kiemelkedően magas a környező országokhoz képest a tüzérségük fejlettsége.
A meghódoltatott, s tartományi sorba kényszerített földek élén császári szóval kinevezett Kormányzó Dinasztiák állnak, kik a régi rend idejében uralkodói voltak a vidéknek. Az előrelátó és bölcs politika, és a császárság hitvallásának közössé tétele, -miszerint az ismert világ országainak a hajdani Zarra dicsőségének fényében, újfent egy birodalomban kell egyesülniük- kihúzza mindennemű lázadás méregfogát. Caderosso a jólétből persze nem habozik részeltetni a leigázott vidékek boldogabbik felét, mik azóta megtanulták: jobb a császárság pálcája alatt, mint annak ellenségeként létezni, s cserébe nem haboznak nyersanyaggal, éléssel és katonával ellátni a császárvárost.
Paka Mokupuni, a Fűszersziget
Életmód: Gyarmati Államforma: Kormányzóhercegség Uralkodó: Sevan di Arahuyo Birodalmi központ: Heluai |
|
A sziget Allenwell gazdagságának egyik záloga, mit az yshkajani Dmitar fedezett fel, midőn a karagáj partok mentén egy közeledő sötétvihar elől menekülve elszámított magát, s túl nagy ívet kerülvén ismeretlen földre érkezett. A földet a Megtestesült Isten nevében Allenwell részének nyilvánította, s partját önvérével szentelte meg.
A szigeten megtelepedvén hozzálátott annak feltérképezéséhez, s nemesfémekben, drágakövekben gazdag hegyeket, egzotikus, bőven termő növényeket és fűszereket, ismeretlen vadakat, nomeg fahéjszín bőrű, vendégszerető őslakosokat lelt, kikből egy hajónyi szállítmányt küldött azonnal őcsászári felségének. A felfedezés hírére megjelentek az egrón, zarovari, sever és karagáj hajók is, hogy alkalmas darabot hasíthassanak ki maguknak a gazdag földből, mi aztán az első és második gyarmati háborúhoz vezetett. A harcok mindkét esetben Allenwell győzelmével értek véget, így a sziget feletti elvitathatatlan uralom azóta is a Vértelen Császárt illeti.
A sziget fővárosa Heluai, mi a kereskedelem központja, a kontinens felé induló szállítmányokat főként innen indítják útnak. A szigetet kormányzóherceg irányítja, mi inkább hivatal, mint rang, s mindenkor a császár adományozza. Jelentős városa még Tortuga mi ugyancsak kereskedelemből tartja fent magát, bár korántsem törvényes keretek között. Piacain a kalózkodásból és csempészetből származó javak cserélnek gazdát, csapszékeiben, bordélyaiban szinte minden kétes feladatra találni vállalkozó kedvű, pénztelen hajóst. A szárazföld belsejében gazdag uradalmi központok találhatók, hisz a császár a feltörekvőknek előszeretettel ad árendába birtokot a szigeten. A buja erdőkben a lázadások és háborúk során függetlenségüket megőrizni tudó bennszülött törzsek és szökött rabszolgák falvait találni.
Mordawar Fejedelemség
Életmód: Feudális, városias Államforma: Fejedelemség Uralkodó: Változó Birodalmi központ: Nincs |
|
Az országban oly hagyománya van a belviszályoknak, mint semmi másnak talán. A terület feletti uralomért évszázadok óta három fejedelmi család harcol, mi örökös hadszíntérré tette azt. A folyvást marakodó családok, s azok kegyeseinek örökös szerzési vágya és erőszakossága a vidék lakóit is dúvaddá züllesztette -legalábbis a műveltebb zarovari, vagy allen szalonokból nézve-, hol a pogány babonáknak legalább annyi hívük van, mint az igaz Hitnek.
A rengeteg szálerdők sötétjében megbúvó nyomorú falvak parasztjai, vagy a boronafalú, sáros utcájú, füstös városok lakói egyaránt szenvednek nem csak a folytonos harcokat követő állandó megtorlások, de az északról egyre messzebb lehúzódó Köd miatt is. Életösztönük mindenféle kifinomultsággal szemben érzéketlenné tette őket. Nem csoda ez, hiszen e vidéken megszokott látvány a felperzselt falu, vagy a kihegyezett karókból emelt liget, min az ellenség pártosainak holtteste szárad.
Mordawar nagy részét kiterjedt mocsarak és emberkéz nem érintette, ősi erdősségek borítják, mik az év nagy részében járhatatlanok, a kemény téli fagyon pedig hódító sereg nem fogott még ki, csak ezért, hogy hatalmasabb szomszédai nem fogalalták még el az anarchiába süllyedt országot.
Fővárosa nincs, központjai legfeljebb a három fejedelmi család, az Oosbo, a Remburg és a Vearpa családok székhelyei, mik köré a velük szövetséges vajda-és bojár nemzetségek tömörülnek, örökké a főúri asztalokról lehulló koncok után lesve. A sokat szenvedett vidék ütközőállamként szolgál az egrón király és az allen császár között, máskor azok éppen azon család kezébe adják a fejedelmi buzogányt, kik céljaikat a leginkább kiszolgálják. Ám, ha az egyik birodalom segédcsapatai elvonultak, megjelenik a másik fél küldöttsége, s vele együtt a kegyvesztettek üldözése, az újra fellángoló vérbosszú is.
Ködvadon
Bár soha, senki nem nevezné szervezett birodalomnak, ennek oka pusztán az, hogy soha, senki nem jutott még olyan mélyre a területen, hogy annak jelentős részét feltérképezze, s onnan vissza is térjen. Mégis, a borzalmaktól hemzsegő, mételyes, éjsötét vadonban élnek különböző népek, akik maguk is épp oly vadak és setét lelkűek, amilyenné a vadon formálja őket.
Állandóan változó és terjeszkedő határait csak sejdítik a kontinens tudós fői, ám abban mind megegyeznek, hogy az utóbbi évtizedekben oly területeket is bekebelezett, hova emberemlékezet óta nem látták leszállni a Ködöt. E sűrű, miazmás homály, mi az ősidők óta hoz rontást magával, megmérgezi a lelket és gyilkos indulatokat plántál még a legjámborabb szívekbe is. E testetlen rosszakarat átformálja és eltorzítja mit bekebelez, hogy soha nem látott bestiákként fialja meg aztán őket újra.
Teremtményei egyre gyakrabban tűnnek fel az emberlakta vidékeken, a sűrű homály pedig egészen az egroniai Harmatföldig lenyújtózott, ősi rettegést ébresztve a tartomány lakóinak szívében, mit rég elfeledni hittek.
Sever Királyság
Életmód: Feudális, városias Államforma: Királyság Uralkodó: II. Kövér Harbert Birodalmi központ: Kungstöl |
|
Észak szálfa termetű népének birodalma ez a sötét erdőkkel komorló, jeges csúcsokkal eget bitorló vidék. A legvárosiasabb része ez a kontinensnek, minek lakói hajdani tengeri rablókból mára józan kereskedőkké, ügyes iparosokká és tudós főkké lettek. Halvérűséggel határos mértékletességük és precizitásuk mára közmondásossá vált, s bár hidegkeblű hazájuk éghajlatával és a több hónapra alászitáló sötétségével nem kényezteti el őket, a severek mégis kitartó munkával aknázták ki a gazdag méhű földet. A partvidék dús vizei erős, önálló halász- és kereskedővárosokat neveltek, hol az ó-világ két nagy kereskedelmi útjának tán legjelentősebb lerakatai és piacai találhatók. Ezen városok szövetsége legendás, az Efgröni Liga valós hatalmát csupán becsülni lehet, ám gazdagsága országokéval vetekszik, befolyása uralkodókat emelhet trónra, vagy taszíthat le arról.
A királyságban jelentős a törpe befolyás, kiknek regéiben a vidék közös őshazaként jelenik meg. Mondják a severekkel ápolt virágzó kapcsolatuk okán oly kiváló az itteni bányászok tudása, a hámoraikban öntött vas és kovácsaik üllőjéről lekerülő acél minősége.
A kungstöli egyetem messze földről vonzza a tanulni vágyókat, hol a hét szabad művészetet, az orvoslás, teológia és mágia tudományát okítják, bár katedrájáról olykor merészen újító tanok is elhangzanak, az Angyaltrón heves rosszallását kiváltva.
Városi polgársága erős és roppant mértékben öntudatos, miben a parasztok sem maradnak el tőlük. Noha egyes vidékeken megjuhászítja őket a földesúri hatalom, a Tatningberg völgyeiben élők egyenesen elkergették uraikat, s védszövetségeket hoztak létre egymás közt.
Az oszág másik jelentős népcsoportja a saamik rénszarvas csordákkal vándorló nomád népe, kiknek törzsei olykor egyes sever földesurak vagy városok szolgai alávetettségében élnek.
Az ország királya Kungstöl városában székel, és a Birodalmi Gyűléssel együtt kormányozza országát, mit a Köd a Goraboga sötét szurdokai és hágói felől újra fenyegetni látszik.
Pyli Theón
Életmód: Feudális, városias Államforma: Lovagkirályság Uralkodó: Damaskenos Theridocles Birodalmi központ: Éleos |
|
A sziget hajdan a zarrai befolyás legdélebbi övezetéhez tartozott, hol a hódítók virágzó civilizációjú közösségeket leltek, s döntöttek rövidúton romlásba. Később a területen szervezett tartomány Sahra városállamaival bonyolított kereskedelem központja volt. A karagáj dúlás és a birodalom összeomlása után az Isteni Akarat Lovagjai, ismertebb nevükön az alapítójáról Lhazarita Lovagoknak nevezett rend tette át ide székhelyét és alakított államot a szigeten.
A lovagok fontos egyházi iratokat és ereklyéket menekített ide a nomádok elől, s a sziget megerődítésével azt hídfőállásnak kívánták megtenni, hogy a térségben jelenlévő karagáj befolyás ellen küzdjenek. Utóbb a sziget feletti igényét természetesen Allenwell is megpróbálta érvényesíteni, mit a lhazariták Éleos ostromakor és az azt követő aratyssai tengeri csatában vertek vissza egyszer és mindenkorra.
Pyli Theón mára kiegyensúlyozott kapcsolatot tart fent az ó-világ birodalmaival, kikötőiben szívesen látnak minden hajót, érkezzen az bármely zászló alatt. Az ország uralkodója a lovagrend mindenkori Nagymestere, nemességét a lovagrend tagjai alkotják.
Terra Antiqua történelme
A kontinens eónokkal ezelőtti történelme immár legendák és mítoszok homályába vész, néhol népmesékben, olykor különböző népek eredetmondáiban érni azt tetten.
A historikusok és a Birodalom bukása utáni, a karagáj dúlástól megmenekített történeti munkákat ismerő kevesek szerint hajdan a Hosszúéletűek népesítették be a teremtéssel egyidős erdőket, hegyvidékeket, miknek gyökerei a világ magjával egyesültek, s korokkal ezelőtt dúsan borították csaknem az óvilág egészét. Hogy a Köd mikor jelent meg e világ tájain, nem tudni, természetét azonban a metaphysicát kutató magiszterek síkokon túlinak gondolják. Hatalmas kataklizmát feltételeznek, mi az ősidőkben repedést nyitott a szférákat elválasztó burkon, s azon keresztül szivároghatott át a matéria, mit különböző teóriák tartanak egy másik sík esszenciájának, valamely sosem ismert istenség hatalmának is, illetőleg az entitás őslényegének ugyanúgy, lévén, feltételezhető, hogy a miazma önálló akarattal bír, avagy egy felsőbb tudat része.
A Köd mindenesetre nem ezen világhoz tartozik, s ártó hatásával hamar szembesültek az óidők elfjei is. Teremtményei elárasztották a háborítatlan ősvadont, s átformálták, torzzá tették a tájékot, ahol megtelepedtek. A hosszúéletű nép, a sárkányok fajával kötötte meg vérszövetségét, hogy felvegye a harcot a Köd hatalmával szemben. A korokon át tartó küzdelemben végül a nemes fajok maradtak alul, hiszen a métely soraikba férkőzve alattomos ármánnyal mérgezte meg a szövetséget, minek folytán a sárkányok felbontották azt. Megfogyatkozott öregeik aludni tértek Solnien félszigetére (mit a karagájok nyelvén ma Kara Tarpaknak emlegetnek), csupán korcs utódaikat hagyták hátra, mik nem voltak különbek ostoba bestiáknál.
Az elfek magukra maradtak a harcban. Legjobbjaik odavesztek, s nem maradtak elegen, hogy győzelemre vigyék az évezredek óta folyó harcot. Kénytelenek voltak hát a náluk szaporább és indulatosabb embernépeket kiemelni a kő és bronz világából, hogy őket fordítsák a Köd ellen. Kultúrát adtak nekik, megtanították őket az irányítás, a háború és a birodalom-építés művészetére, maguk pedig visszavonulva erdei királyságaik mélyére őrködtek az ifjú faj hevessége felett.
Ám az emberek tanulékonyabbak és alkalmazkodóbbak voltak, mint azt valaha is gondolták volna. Az ismeretlen felfedezése utáni vágy mindennél erősebben hajtotta őket, s csakhamar rájöttek, miként használják az ártó miazma hatalmát a saját céljaik elérésére. Kitudták, hogy nyerjenek természetfeletti erőt a Ködből, s azt mily rituálékkal és formulákkal hajtsák a maguk akaratának igájába. Az elfek saját nyelvükön maghya-nak nevezték a veszélyes hatalmat, s hiába intették tőle az embereket, azok ráébredvén az eddig ismeretlen hatalom által kezükbe adott erőre, oly iramban indultak meg a fejlődés útján, hogy úgy tetszett, gyeplőjük végleg kicsúszott az elfek kezéből.
Minthogy a Köd hatalmát visszaűzték a sötét és hideg északra, a hosszúéletűek által létre hívott emberi királyságok egymásnak estek, nem bírván parancsolni fajuk ősi ösztönének, hogy uralmuk alá hajtsák mindazt, amivel és akivel együtt élni rendeltettek. A mágián keresztül a Köd rontása utat talált az emberekhez, így az öldöklő testvérháborút a könnyűléptű nép bármennyire is igyekezett, nem tudta megakadályozni. A káoszból aztán idővel kiemelkedett az emberek legerősebb birodalma, Zarra, mi magába olvasztotta a legyőzött királyságokat, és a mágia által oly fejlettségre tett szert, mi páratlan gazdagságot és kulturális vívmányokat adott az emberiségnek.
Az egész kontinensnyivé duzzadt birodalom fennhélyázása és kevélysége nem ismert határokat. Fellázadt az elfek ellen, s igának mondván az óvó szándékot, tűzzel és vassal üldözte a hosszúéltűeket, kik kénytelenek voltak mindd hátrébb húzódni, hogy törzseik nagyja végül a mai Egronia területén fekvő erdősségekbe húzódjon vissza, s válassza a bezárkózást. Utóbb a roppant birodalom belekényelmesedve önnön jólétébe, elvesztette hajdani erejét, nagyjaik hiábavalóságokra, ármányra és élvhajhászatra fecsérelték képességeiket, végül a császári hatalom meggyengült és a széthúzás mind erősebbé lett. A keleti és déli tartományok lassan újra emlékezni kezdtek, öntudatukra ébredtek, s elhatározták, hogy kiszakadnak a birodalomból. Ekkora tehető a Hit megjelenése, mi rohamosan terjedni kezdett a zarrai pogánysággal szemben.
A karagáj támadás már a hanyatló birodalmat érte, minek az utolsó tőrdöfést épp a lovasurak beözönlése adta. A pusztai lovasok forgószélként söpörtek végig a nyugati tartományokon, a virágzó városokat földig rontották, a szerencsésebbeket csupán kifosztották. A császári családot ugyan sikerült messze keletre menekíteni, ám a harcokat vállaló nemesek seregeinek ellenállását könnyedén legyűrte a túlerő. Az ősi tudást őrző könyvtárakat felgyújtották, a fóliánsok lapjaival lovaknak almoltak, a márvány szökőkutakból itatók, a vízkertekből karámok, a szent ligeteiből legelők lettek. A császári helytartók ugyan megmaradhattak székükben, ám csak azért, hogy a kánok és nemzetségfők akaratát közvetítsék és végrehajtassák a szolgasorba taszított, egykor büszke néppel, nameg az adókat behajtsák rajtuk. A karagájok a földrészen eladdig idegen kultúrát hoztak magukkal, s roppant tömegük és a zsákmány utáni vágyuk nyomás alá helyezte a déli és keleti országok határait.
A mágia tudományát őrző iratok nagy része elveszett, azoknak csupán töredékét tudták kimenteni karagájok elől menekülők. Az ősi zarrai tudományt így tiszta forrásból csupán a földrész civilázált országainak egyetemein tanítják a kiválaszott keveseknek, azonban bizonyos mágikus hagyományok, még ha elcsökevényesedett formában is, de a századok során a nép ajkán tovább éltek. Ezek érhetők tetten a javasasszonyok babonáiban, a boszorkányok szertartásaiban, bűvkovácsok ráolvasásaiban, esőcsinálók kántálásában.
Keleten Arubania hercegei befogadták a menekülő császári házat, s ezzel a momentummal kezdetét vette Allenwell császárságának felvirágzása is. Sorra kötötte magához, vagy kebelezte be a térség erős, vagy épp meggyengült államait, hogy tanulva az elődök hibáiból, visszaszerezze az egykor volt birodalom barbárok által elorzott dicsőségét.
Az Ó-Világ kronológiája
A Fény Megtestesülése előtt (F. M. e.) kb. 15.000 évvel
A kontinenst az ember megjelenése előtt ősrengeteg borítja, a nagy ősfajok (elfek és sárkányok) tündöklésének kora, mi a Teremtéstől fogva tart, s minek egy szférák rendjét megrengető katasztrófa vet véget. Ekkortól becsüljük a Köd megjelenését e világ térségein.
F.M. e. kb. 14-12. 000 évvel
A Köd kezdetben lassan terjeszkedik, minek során a táj képe megváltozik, állati és növényi fajok sokasága pusztul ki, illetve alakul át, az elfek és sárkányok életterét egyre veszélyezteti a terlyeszkedő homály. Az ősfajok kezdetben magukban kísérlik meg visszaszorítani azt, ám az elszenvedett veszteségek kényszerű szövetséget szülnek közöttük. Az elfek bölcsei kevés tudást osztanak meg ezen időszakról, de feltételezhető, hogy ekkor került megkötésre a Solnieni Szövetség a két ősfaj között.
F. M. e. kb. 10.520- 10.010 között
Anorthynúlnathal-i csata. A Köd fialta teremtmények serege hónapokig tartó ütközetben végső vereséget mért a Solnieni Szövetségre, alapjaiban formálva át a Solnien-félsziget földrajzát és methagrahpiáját. Ezt követően a Szövetség felbomlott, az őssárkány-atyák elhagyták azt, és ismeretlen helyre (síkra) távoztak.
F. M. e. kb. 10.000 – 8.000 között
A Köd szinte teljes egészében elterjed a kontinensen, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. A növény és állatvilág gyökeresen átalakul, a miazma e világon ismeretlen lényekkel fialja tele a térséget. Az orkok, goblinok, okárok faja feltehetően ekkor fejlődik ki. Az elfek szétszakadozott kolóniái még folytatják a harcot ellenük, de miután seregeik egyesítésének kísérlete kudarcot vall, és legnagyobbjaik is odavesztek már, kénytelenek belátni vereségüket.
F. M. e. kb. 8.000 évvel
Az ember faj első ismert megjelenése az ó-földön, miről a Szirtpalánknál Ambrosse Fulver püspök birtokán meglelt Alvó Anya tesz tanúbizonyságot. A lazúrkőből csiszolt termékenységi totem csonka nőalakot formáz, mi egyértelműen emberi jegyeket hordoz. A lelet körül kezdetleges falu, illetve vadásztelep maradványai is előkerültek. A tárgy ma a Királyi Értéktár tulajdonában áll.
F. M. e. 7.600 körül
Az elfek és emberek közti kapcsolatfelvétel időszaka. Az e korból előkerült temetkezési helyek számos elfektől származó tárgyat tartalmaznak. Az emberi közösségek épp csak ismerkedni kezdtek a fémmegmunkálással, eszközeik még javarészt kőből, fából és csontból készülnek. A faj elterjedtsége a mostoha környezeti viszonyok és a Köd uralmának dacára is egyre jelentősebb, mi rendkívüli alkalmazkodóképességükről győzi meg az elfeket.
F. M. e. kb. 7.000 – 4.000 között
Az emberi kolóniák új pártfogóik segítségével rohamos gyorsasággal fejlődnek, és terjeszkednek a kontinensen. Eredménnyel veszik fel a harcot az élettérért a Köd teremtményeivel, s noha azok és az általuk terjesztett kórságok alapos pusztítást végeznek közöttük, szaporáságuk okán mégis megkezdik kiszorítani a rontást a korábbi, elfek lakta területről. Népeik ez idő tájt kezdenek elkülönülni egymástól. Immár képesek megszervezni saját magukat, törzsi államokat, majd szövetségeket alakítanak, kereskednek egymással. A Köd mind keletebbre szorul, míg végül fajzatainak utolsó maradékát a cherniy piusteki erdőben vívott csatában (a mai Mordawar területén) az embernépek szövetsége elpusztítja. Nagyjából ekkora tehető a kortársai által zarrainak nevezett népcsoport megjelenése, kiknek papjai titkos tudásra leltek a Köd elleni küzdelem során.
F. M. e. 4000 és 3200 között
Az emberek törzsi államainak fokozatos kialakulása és megszilárdulása. Az elf kolóniák maradéka visszaveszi régi területeit, bár népük megtizedelődött. Kapcsolatuk az emberekkel eleven, s aggódva figyelik a zarraiak tudóinak hatalmát, minek mélységeit azok egyre jobban megismerik. Ennek, valamint az ezzel járó ismereteknek köszönhető, hogy fejlettségét tekintve Zarra városa rohamléptekben emelkedik ki a többi közül. A történelem során az első város,melyet kőfallal kerítenek körbe, királya, Ceradidis 3410 körül fényes pompával fogadja az elfek követeit, mi gazdagságát és hatalmát hivatott demonstrálni szomszédai felé. A város ez idő tájt még aktív kereskedelmet folytat a szomszédos törzsi államokkal.
F. M. e. 3100 és 2700 között
Zarra immár nem fér meg saját falai között, gyors hadjáratokban igázza le a félsziget kisebb népeit, kitolja határait a partokig s először hódítja meg a Bíbor-tengert, elérve a sahrai partokat. Baddaiddában már az övéket meghaladó kultúrával találkoznak, s azonnal kereskedelmi szövetséget is kötnek Umwagaji papkirállyal. A zarrai terjeszkedés ekkortól új lendületet kap, hiszen szükség mutatkozik a szomszédos államok nyersanyagaira és terményeire. Minek utána nem sikerül előnyös megállapodásokat kieszközölni, a zarrai falanxok megindulnak észak-kelet felé, hogy gyors egymásutánban verjék tönkre a szomszédos fejedelemségeket és királyságokat. A legyőzötteket súlyos adófizetésre kötelezik, uralkodóik fölé zarrai megbízott helytartókat ültetnek. Noha az elfek befolyása nagy a királyi udvarban, hiába intenek a testvérháborútól, szavukra mégsem hallgat az uralkodó.
F. M. e. kb. 2600
Zarra immár teljesen kiterjeszti hatalmát a kontinensre, egészen a Vörös-hegységig. Az emberlakta államok neki fizetnek adót, végül Fortimmanus király megkezdi a meghódított területek birodalommá szervezését. Zarrába addig sosem látott mértékű áru és ember áramlik az ó-föld minden szegletéből és Sahra északi partvidékéről egyaránt. A hódoltatott földek előkelői egyben zarrai nemességet is kapnak, így a frissen kovácsolt birodalom politikai súlypontja áttevődik a félszigetre. A politikai központ Zarra városa lesz, mi hatalmassá duzzad, kinőve korábbi falai mögül. Legfontosabb kereskedelmi partnere továbbra is Baddaidda, minek kultúrája nagymértékben hat a zarraira. Megépül Cartaraum monumentális kőhídja, mi a Bíbor-tenger szorosán ível át, összekötve az ó-földet Sahra legészakibb pontjával.
F. M. e. kb. 2955 és 2000 között
A birodalom terjeszkedése keleten megtorpan, az arubán hegyi törzseken és a kemény terepviszonyokon a zarrai nehézgyalogos falanxok nem tudnak fogást találni. A birodalom határai megszilárdulni látszanak, annál is inkább, mert a mai Vilovaplaksa vadonjának határán a Köd újra formát öltő fenyegetésével találják szembe magukat a birodalom katonai expedíciói. Megkezdődik az erődített határsáncok kiépítése a be-betörő arubanok ellen, amit mágikus védművek láncolatával egészítenek ki a Köd rontását ellensúlyozandó. Katona királyok váltják egymást a birodalomban, kik a hadsereg soraiból küzdik fel magukat a trónig.
F. M. e 1976- ban egy botrányba fulladt diplomáciai tanácskozás következtében Zarra hadat üzen Baddaiddának. A háborút a közvélemény hevesen ellenzi. A kezdeti gyors sikerek után a városállam egy tengeri hadjáratban elvágja az idegen partokon küzdő falanxok utánpótlását, majd a Taurocorn-foki csatában megsemmisíti a zarrai flottát. A baddai területen rekedt hadakat felmorzsolják, a foglyokon, (köztük sok, előkelő családból származó tiszten) elrettentő kegyetlenséggel állnak bosszút, magvát szakasztva nem egy dinasztiának. A két állam közti kapcsolat hosszú időre megromlik, a Bíbor-tengerről kiszorítják zarrát, s a baddai flotta végigdúlja a Zarovar-félsziget part menti városait.
F. M . e. 1900 és 630 között
A vesztes háború miatt zavargások törnek ki a fővárosban, (az elfek háttérből történő machinációi folytán) a népharag elsöpri a királyi házat. A kialakuló polgárháborúból a lázadók kerülnek ki győztesen, s köztársasággá nyilvánítják a hajdani birodalmat. Választott tisztviselők irányítják eztán Zarrát, általános választójogot vezetnek be, mi megillet minden polgárt, ki a falakon belül birtokol házat. Békés időszak következik Zarra történelmében, a tudományok és művészetek fejlődésének századai. A mágia hatalma töretlen.
F. M. e. 625
A szenátus politikusai közül kiemelkedik egy ősi családból származó képviselő, Desiderus Faelix Artio, ki nagy kedvezményeket eszközöl a sereg vezéreinek, kik elégedetlenek a szenátus hadsereg ellenes politikájával. Artio elnyeri a vezérkar feltétlen bizalmát, majd egy alkalmas pillanatban puccsot hajt végre, az ülésteremben lemészároltatva a teljes szenátust, köztük számos korábbi szövetségesét. Magához ragadja a hatalmat, visszaállítja az egyeduralmat, a szenátus pártján lévő erőket gyorsan felőrölve. Császárrá kiáltja ki magát, uralma idején épül fel Zarra városának számos impozáns, és a mai napig megtalálható híres épülete.
F. M. e. 600 után
Császári dinasztiák váltják egymást erőszakos és békés úton egyaránt. A birodalom megőrzi korábbi határait, jelentős háborúkat nem folytat, újra felveszi a kapcsolatot Sahra államaival, bár korábbi befolyását a tengeren már sosem tudja visszaszerezni. A lakosság jóléte soha nem látott szintre ér, ami elég ahhoz, hogy a híres, katonai erényeket alapul vevő zarrai erkölcsöt kikezdje, és az élvhajhászat és dekadencia lassú rombolását szabadítsa el, mi a társadalom legszélesebb köreiig eljut. A központ továbbra is Zarra városa, ám fejlettségén immár osztoznak a tartományok is. Elfekhez köthető mágikus irányzatok vegyülnek a zarrai varázshagyománnyal, mi titkon gyengíteni hivatott a Köd erejéből merítkező mágia emberekre gyakorolt, rontó hatását.
A Fény Megtestesülésének 26. éve körül
Ekkorra tehető a Próféta működésének kezdete, ki egyszerű pásztor fiának képében öltött testet. Tanításai mereven ellenkeztek az addig uralkodó, pogány többistenhit hagyományaival, mégis egyre több követőre tesz szert, kezdetben főként a társadalom szegényebb rétegeiből. A nemesekhez szolgálóik és a rabszolgák révén jut el a Tanítás, míg végül széles réteg teszi magáévá azt. A Hit befolyása mind egyre nő, követői már a császári udvarban is megtalálhatóak. A pogány papság féltve pozícióját, kijárja a császárnál, hogy nyílvánítsák törvényen kívülivé a Prófétát, kit aztán 33-ban kivégeznek. A Naphitet betiltják, követőit üldözni kezdik, ami a föld alá kényszeríti az új vallás gyakorlóit, ám gátat nem szabhat terjedésének.
F. M. 50-127
A Rejtőző Egyház időszaka. Egy egykori rabszolga Celestus néven válik az egyház fejévé, ki addig soha nem látott módon szervezi egységgé a Hit követőit. Elfogják, tárgyalásán maga Sophialtes Magnus császár is jelen van, ki a főatyát hallgatva megtér. Ennek hatására a Hitet a pogány vallással egy szintre emeli, és engedélyezi annak szabad gyakorlását.
F. M. 130-350
A Hit kiszorítja a régi pogányságot és lassanként túlsúlyba kerül. A Tanítást követők szigorúan bírálják a továbbra is züllött életmódot folytató, hagyományhű nemeseket, ellenségeskedést szítva a birodalomban. Mivel a főatyai székhely Zarra városában van, a császár pedig az egyházzal szembehelyezkedő családok befolyása alatt áll, azok ráveszik az uralkodót, hogy az udvart a pogány egyház egykori központjába, Tyleassába helyezze át. Ezzel az ellentét Zarra és Tyleassa között feszül évszázadokon keresztül. A régi rend hívei az elfek mesterkedésének tartják a Hit elterjesztését, de az új vallást követők is ravasz bábmestereket látnak bennük, így kezdetét veszi a hosszúéletűek üldöztetése, a Nagy Gyűlölet kora. Az elfek kivonulni kényszerülnek a birodalomból, hogy a még egybefüggő keleti erdőségekben keressenek menedéket. A tartományok eközben nagyfokú önállósodásba kezdenek, némelyikük megkísérli az elszakadást is. A szakadárok egy csoportja, -miután a birodalom észak-nyugati területein vereséget szenvednek- hajóra szállnak, és a Rideg-tengert átszelve megérkeznek a mai Sever Királyság területére. Szverog tengeri rablókkal kerülnek kapcsolatba, kik a kezdeti nehézségek ellenére végül elfogadják őket. 302-ben Rada szverog fejedelem felveszi a Hitet, majd 316-ban megalapítják a Sever Királyságot.
F. M. 360- 600
Háborúskodás a magterületek és az elszakadni vágyó tartományok között, és gyakori sever rablóhadjáratok. A mágia művészetét eközben igyekeznek kisajátítani az idősebb tudók, kik mindinkább elzárkóznak tőle, hogy tudásuk legjavát megosszák. A birodalom meggyengül, ám elszakadni egyedül a legkevésbé zarranizálódott Egroniának sikerül (az elfek hathatós támogatásának segítségével). Az egykori tartományban újra felerősödik a törzsiség, mi évtizedekig tartó anarchiát eredményez. A zűrzavarnak végül Eldalos felemelkedése vet véget, ki legyőzi, vagy maga mellé állítja az ellenálló törzseket. 636-ban sor kerül Eldalos vezér koronázására, mit az elfekkel kötött szövetség pecsétel meg, létrehozva Egronia királyságát. Eldalos örökösen népüknek adományozta a keleti erdőségeket, mit azóta Adománynak, vagy másképp Benefikátusnak hívnak. Az elfeknek kollektív nemességet adományozott, mindenkori képviselőjüknek pedig helyet biztosított a királyi tanácsban.
F. M. 650- 670 között
Az észak- keleti vadonból a Köd által űzött népcsoportok ereszkednek alá Arubania és a Vörös-hegység közti területekre. Ekkortól datálható Mordawar területének benépesülése, honnan aztán egyes pásztorkodó életmódot folytató elemek, kik magukat szluzsniknak nevezik, Egroniába is eljutnak.
F. M. 700-900 között
Zarra fokozódó támadásokkal igyekszik visszahódítani elszakadt tartományát. A fiatal Egronia miután hasztalan kereste Arubiana hercegeinek szövetségét annak régi nagy riválisa ellen, magára marad. Arubiana szintén a szétesés határán áll, pusztító belháborúban válik ki belőle Razloga nagyfejedelemsége és a Therykiai cárság. 845-ben Zarra hadjáratot indít Egronia ellen, mit a fiatal királyság az Aranyág-völgyében vívott csatában megállít, az egrón lovassereg váratlanul szétveti a zártan harcoló falanxokat, a zarrai csapatokat pedig a folyóvölgyben hosszan üldözi, mélyen behatolva a birodalom területére. Ezt követően az egyébként is súlyosan meggyengült császárság végleg lemond róla, hogy a területet visszacsatolja. Elismeri Egronia függetlenségét, és felveszi vele a diplomáciai kapcsolatot. Ekkor kezdődik meg a Sárkányhát vonulatára támaszkodva a sánc és töltésvárak rendszerének kiépítése, mik később Lándzsakapu végvárvonalának alapjai lesznek.
F. M. 900-950
Sahrai területről, a birodalom által már csak gyéren használt és őrzött Caratraum hídon át ismeretlen, lovasnomád nép szivárog át zarrai területre. Kézdetben csak kisebb zsákmányszerző portyákat vezetnek, mi eddig nem tapasztalt harcmodoruk és gyorsaságuk révén felkészületlenül éri az erodált birodalmat. Rövid idő alatt drasztikusan megszaporodnak a portyák, végül addig soha nem látott mértékben özönlik át a Caratraumon a lovasok népe Sahra elsivatagosodó mezeiről, hogy fergetegként seperjen végig a birodalom nyugati tartományán. A császár hiába kéri Baddaidda segítségét, hogy zárja le a felé eső hídfőt, kérése válasz nélkül marad. A császárság már fosztogató ork hordákat sem szégyell zsoldjába fogadni, hogy megvédjék Tyleassát, ám mindhiába, a császári székhely elesik. A nomád karagájok villámgyorsan iszonyatos pusztítást végeznek a tartományban, ellenük a császári hadszervezet tehetetlen. Az egyetlen esély a mágia volna, ám a féltve őrzött hagyományokat gyakorlók jó része túl öreg ahhoz, hogy az embertpróbáló rituálékat elvégezze, avatatlan kezekben pedig a mágia inkább árt, mint használ.
942-ben Baddaidda tűzzel és varázzsal ronbolja le a több ezer éves hídóriást, az ó-földön marasztva mindazt, mi azon évtizedeken át ellenőrizetlenül átvándorolt. Az uralkodócsaládot csak az utolsó pillanatban sikerül kimenekíteni a lángoló Tyleassából. Udvartartásukkal együtt Zarrába sietnek, ám a félszigeten még csak kikötni sem engedik őket, amivel a főatya VI. Ferrovoluntas kinyilvánítja, hogy a dekadenciába süllyedt birodalom főségét immár nem ismeri el többé. Ezzel 943-ban de facto megszűnik a Zarra Birodalom.
F.M. 950-1000
A főatya tette hatalmas felzúdulást vált ki a zarovari félszigeten. Az ekkorra már megerősödött, és meglehetősen önálló birodalmi városok vagy a főatya, vagy a menekülő császár pártjára álnak, szembehelyezkedve egymással. Végeérhetetlen pártoskodás és háborúskodás veszi kezdetét, minek hatására a félsziget egysége szétrobban, és megannyi önálló városállamra, hercegségre, fejedelemségre, köztársaságra esik szét a birodalom egykori központi tartománya.
A bújdosó császár Remo Aurus végül ősi riválisánál, Arubania nagyhercegénél talál menedékre. Ghoukas nagyherceg 978-ban elveszi a császár leányát Thulviát, ezzel létrehozva a majdani Ghaukoia-dinasztiát.
Az egykori birodalom területéről menekültek áradata rajzik szét a kontinensen, köztük Egroniába is számosan érkeznek. Kultúrájuk, vérük vegyül a befogadókéval, mi mára csupán a tájnyelvben és a nevekben érhető tetten. (Egyedüliként a severekkel rokon, Silva Vetus környékéről származó vetomannok maradtak meg egységes etnikai tömbben, a szabad városok többségi lakosságát adva mindmáig.)
A menekültek igyekeztek kimenteni Zarra ősi tudását rejtő könyvtárak tartalmát, ám annak csak töredékét vihették magukkal, így az ősi mágiát tartalmazó kódexek nagy része végleg elpusztult a karagáj dúlásban. A Lhazarita Lovagok élen járnak a tudás és a menekülők mentésében, végül megvetik lábukat Pyli Theón szigetén, s hozzá kezdenek, hogy kidolgozzák az elvesztett földek visszaszerzésének haditervét. A helyben maradó, régi rendhez hű zarrai nemesség a karagájok nagykánja elé járul, hogy felajánlja hűségét új urának.
F. M. 1020- 1150 között.
Egroniában az erős királyi hatalom korszaka. A birodalomból érkező menekültek által hozott tudás jótékony hatással van az ipar, kereskedelem és városiasodás folyamatára. Az első szabad városok (Zubogó, Orombánya, Boldogszék) létrejötte az országban, miket a király kiváltságlevéllel lát el. Az ország nyugati határvárai alatt mozgolódni kezd a karagáj, noha jelentős összecsapásokra egyelőre nem kerül sor. Követjárás kezdődik a két állam között, ám komoly megállapodások semmilyen tekintetben nem születnek.
Arubaniában a Ghaukoia-ház uralmának kibontakozása, a Hit terjesztésének békés időszaka. A kánságból és a zarovari államokból csaknem egy évszázadon át érkeznek bevándorlók és menekültek a császárság emlékét és feltámadásának ideálját hozva magukkal. A régi zarrai műveltség kölcsönhatásba lép az arubán kultúrával, sajátos egyveleget képezve, mi termékeny talaja a művészeteknek. Létrejön a korai allen kultúra, ami a hitújításban csúcsosodik ki. Az arubán ősvallás dualista élet-halál kultusza keveredik a Próféta tanításaival, mit a hittérítők visznek szerte az országban. Ez az 1052-ben megtartott keremei zsinathoz vezet, mi letisztázni hivatott az évek során kialakult téves tanításokat. Senki sem gondolta, hogy a zsinat végül a Hit egy új irányzatának elismerésével zárul, mit a Keremei Kánonban foglalnak össze. Az új hitvallás sokkal inkább a Próféta emberi oldalára koncentrál a vezekléssel való mennyek felé törekvés helyett. Tanai hangsúlyozzák, hogy az Egyisten megtestesülése által az emberi nem egységesen hordozza az isteni lényeget. A Próféta kiontott Szent Vére fogja össze az emberiséget egy közösséggé, egy testté, a menyországot pedig cselekedeteik által e földön kell megélniük a híveknek. A vér így, (akárcsak az arubán kultuszokban) kiemelt jelentőséget nyer a szertartásokban, ezzel együtt pedig számtalan misztikus iskola, szekta és rend kezdi meg működését. A Keleti Egyház lassanként megszervezi magát, élére a legtekintélyesebb hittudóst állítják, kit Vénnek neveznek. 1068-ban találkozóra kerül sor Cyrillios Vén és III. Lhaeo főatya között, hogy megvitassák a keremei zsinaton hozott döntéseket. A főatya égbekiáltó eretnekségnek minősíti a keleti miszticizmust és követeli, hogy a Vén azonnak fogadja el a zarrai egyház főségét, mit amaz semmi szín alatt nem hajlandó megtenni. A Főatya és a Vén kölcsönösen kiátkozzák egymást, kettészakítva ezzel az Egyisten vallását.
A kánság uralma új területén megszilárdul, bevezetik a Sahrából hozott hagyományos uralmi intézményeket, fővárosuknak a korábbi Tyleassát teszik meg Kuday Dag néven. A területen kezdetben katonai igazgatás érvényesül, később aztán elayetekre osztják az országot, élükre a törzsek vezetőit, pasákat neveznek ki, melléjük a régi zarrai helytartócsaládokat(yargal) rendelik, kik akaratukat végrehajtatják a többségi társadalmat alkotó, zarrai eredetű lakossággal. Vallásukban nem háborgatnak senkit, kövessék bár a régi többistenhitet,a Próféta vallását, vagy akármely Sahrából átszivárgott kultuszt. Az ország lakosságának képe átalakul: többségben a zarranizált őslakosok vannak, a megdúlt városokat sahrai mintára alakítják át a beköltözők, a vidéki nemesség birtokait a kánok között osztják ki, azok agáknak, bégeknek ajándékozzák tovább, de a ménesekkel, állatcsordákkal legelőt váltó, állandóan mozgásban lévő karagáj nagycsaládok szintén megtalálhatók a vidéken
A lhazariták nagymestere igyekszik elnyerni a főatya támogatását egy az ó-föld összes országát mozgósító hadjárathoz, mi a karagájokat űzné ki a kontinensről. Próbálkozása végül sikerrel jár, 1104-ben II. Deucanem főatya meghirdeti a Szent Háborút, mihez százezrével csatlakoznak egrónok, severek, zarovariak, de még az eretnek Arubaniából is nagy számú kontingens érkezik. Az Egyisten serege a Bíbor-tenger szigetvilágában gyülekezik, hogy aztán 1105-ban partra szálljanak a kánságban. A harcok kezdetben a szent sereg sikereit hozzák, még Kuday Dagot is beveszik 1106-ban. Győzelmeikhez nagyban hozzájárul a hátramaradt zarrai lakosság segítsége. Kérészéletű grófságok, despotátusok, érsekségek alakulnak a kánság középső részén, ám ezek csakhamar egymásnak esnek vallási okok, bírvágy, és a múltból fakadó sérelmek okán, ennek tetejébe még a lakosságot is sanyargatják adókkal és kényszertérítésekkel. A lakosság emiatt a régi-új hódítók ellen fordul. Miután a karagájok alatt viszonylagos szabadságban élhettek, őket kezdik támogatni, míg végül 1143-ban Ülchük nagykán beveszi Kuday Dagot és a karagáj túlerő 1144-ben végleg kiűzi a szent sereget a kánság területéről.
F. M. 1155-1260 között
A mágia visszaszorulásának hatására nagy lendületet kap a kontinensen az alkímia tudománya. 1197-ben egy zarovari alkimista, Bastoforo Rigante sikerrel állítja elő a fekete lőport, mit kezdetben a bányászatban használnak, majd csakhamar a hadászati szerepét is felfedezik, így válik a Rigante család máig a leghíresebb ágyúöntő dinasztiává az egész kontinensen. A tűzfegyverek főként az ostromtechnikában válnak meghatározóvá, bár kísérleteznek kézifegyverekkel, annak gyártása mégis költséges, kezelésük veszélyes. Majd kétszáz év kell hozzá, hogy szűk körben elterjedjenek a gyúlyukas kéziágyúk, arkebuzok, szakállas sáncpuskák, a kézi tűzfegyverek legfejlettebjei napajinkban a kanócos puskák, miknek kezelése nagy szakértelmet kíván.
Egroniában I. (Öreg) Willefer királynak élete vége felé ikerfiai születnek. A király halálos ágyán az életerősebbet, Emerchust nyilvánítja örökösének, kit apja halála után 5 évesen rögtön királlyá is koronáznak, a régensséget az anyakirálynéra, Sarolt August-ra bízva. Ám a másik fiú, Endares a vártakkal ellentétben mégis megéri a felnőtt kort és hozzálát, hogy jogosnak vélt örökségét visszavegye öccsétől. Az anyakirályné, hogy elejét vegye a viszálykodásnak ráveszi Emerchust, hogy ossza ketté az országot, s a Tengerbirtokot, Hantföldét és az Adományt magába foglaló hercegséget bátyjának adományozza. Endares nem tágít, a nemesek közt pártfogók gyűjtésébe kezd, cserébe szétosztja hercegségének birtokait, minek folytán a támogatók sorban állnak palotája előtt. Nem is habozik, hogy nyiltan a trónra törjön, miután öccse körül elfogy a levegő. Bár először ki akarja végeztetni testvérét és anyját, Arbogast bíboros közbenjárására csupán börtönbe veti őket életük végéig. A trónharcokban mellette küzdő urak az új királyt zsarolják jogos jussukért, így Endares már a királyi birtokok nagyját is szét kényszerül osztani, míg a főurak addig soha nem látott módon megerősödnek. 1182-ben a király épp Allenwellben jár, hogy tető alá hozza házasságát a császár lányával, mikor sikertelen és pazarló útjáról hazafelé tartva saját főnemesei elfogják, és Királyrév várába zárják. Addig tartják fogva, míg nem hitelesíti a Dawin országbíró által megszövegezett okiratot, ami rögzíti a nemesek széleskörű szabadságát.
Arubania egyre inkább a császárság örökségének mítoszába ringatja magát. Ambícióinak megvalósításába kezd és 1167-ben megtámadja Razlogát, mit közel 5 évig tartó háborúban legyőz és magához csatol, saját területét immár megkétszerezve. Miután Milorozs Panagiorgie nagyfejedelem meghódol neki, Thelailogosz herceg az utolsó zarrai császár, Remo Aurus örökeseként kinyilvánítja igényét a korábbi birodalom területeire. Az új államalakulatot Allenwellé nevezi át, magát pedig császárrá teszi meg. A Keleti Egyház rosszallását fejezi ki a túlzó aktus és a nagyszabású tervek iránt, mi odáig fajul, hogy a Vén átokkal fenyegeti meg a császárt. Az uralkodó Caderossoban zsinatot hív össze és feladatul adja az ülésező egyháziaknak, hogy találják meg annak módját, hogyan vonhatja ki magát a Vén hatalma alól. A zsinat aztán kényszerében megállapítja, hogy a császári család Vér Nélkül Való, így rá nem vonatkoznak az egyház parancsai. Thelailogosz felveszi a Vértelen Császár címet, mi aztán a hagyományos titulusa lesz a mindenkori uralkodónak. (Innentől fogva senki nem láthatja a császári család tagjait vérezni.) A birodalom 1210-ben megindítja a Therykia elleni hadjáratot, minek elsöprő ereje a cárt is megadásra kényszeríti. A terület pacifikálása nehézségekbe ütközik, majd két évtizedbe telik, míg a felkeléseket, szabadságharcokat leverik vagy elfojtják, végül Therykia is teljesen beolvad Allenwell testébe. A terjeszkedés Pyli Theón állatja meg, hiszen a lovagrend sikerrel védi meg Éleost, majd egy tengeri vihar közepén veri tönkre a császári flottát.
A Sever királyságban megalapítják az Efgröni Szövetséget a tengeri és szárazföldi kereskedelmi útvonalak végleges kiépülése után, így a nyersnyagok (fa, cetcsont, borostyán, bőr, gabona, élőállat, méz stb.) távolsági kereskedelmének túlnyomó része a szövetség kezébe kerül. Jelesebb városai: Vugvorola, Kungstöl, Norgatte, Zubogó, Hárspalota, Negru Zamok. Ezzel együtt felerősödik a Rideg-tengeren folytatott kalózkodás. A szövetség elhúzódó háborút folytat a két legnagyobb kalóztestvériség, a Tengeri Koldusok és az Alamizsnás Testvérek ellen, minek végül a hirhedt kalózvezér Eywind Björnusson nyilvános kivégzése vet véget.
A kánságban, okulva a Szent Háborúban tanultakból, igyekeznek mind jobban konszolidálni és a káni udvarhoz kötni az őslakos nemességet. Az adókat mérséklik, sok rabszolgát felszabadítanak, a karagáj törzsi társadalom pedig kinyílik a zarranizálódás felé. A sajátos karagáj művészet kialakulásának, államigazgatási és hadsereg reformoknak az ideje ez. A kán a világon elsőként kezd hozzá egy reguláris, az uralkodótól függő hadsereg kiépítéséhez, kiket elsősorban a nem karagáj lakosok fiaiból soroznak kis látszámú, de annál ütőképesebb gyalogos hadsereggé, a régi falanxharcmodort tökéletesítve.
F. M. 1270- 1350 között
A karagáj határvillongások nyugaton egyre hevesebbé válnak, mire válaszul Egroniában nagymérvű várépítkezés kezdődik, a Lándzsakapu végvárrendszere lassan elnyeri mai formáját. Ork törzsek szorulnak ki a régi arubán és mordavari területekről, hogy az Adomány és Hantfölde vidékét szállják meg. Dúlásuk nyomán a vidék elnéptelenedik, az uralkodó sűrűn vezet hadjáratokat a környékre több-kevesebb sikerrel. Az orkokat éveken keresztül nem sikerül eltisztítani a térségből, ezért I. Firtas végül engedélyezi lajstromba vételüket, és a legnépesebb törzsnek, az Üvöltőknek területet ad a Vörös-hegység völgyeiben. Barugbajar, az Üvöltők törzsének főnöke hűségesküt tesz a királynak, ezután a lajstromos orkok egy szálig kiirtják, vagy magukba olvasztják a rivális törzseket. Egronia 1283-ban hadat vezet Mordawarba, hogy vazallusává tegye az országot. Gyors győzelmet arat, letaszítva a trónról a Vearpa családot, hogy az Osbookat tegye fejedelemmé. A királyi had kivonul az országból, míg Petar Vearpa Allenwellben kér segítséget, és felajánlja szolgálatát a császárnak. Petar allen lovagsereg élén tér vissza Mordawarba, és kegyetlen bosszút áll az Osbookon a helyben maradott egrónokkal egyetemben. Vladaslav Osboo Egroniába menekül, hogy sereget gyűjtsön és visszavágjon ellenségének. Évtizedeken át allen és egrón seregek váltják egymást a fejedelemség területén. Közvetve ritkán, többnyire támogatottjaik útján ütköznek meg egymással, ám végső győzelmet egyikőjük sem arat.
Allenwell hivatalos követeséget alakít Koronaékkőben, minek alig leplezett célja, hogy mind jobban a császár felé hajlítsa az uralkodót. Leghírhedtebb követe Yeva Carridos Sinistiva úrhölgy volt, kit a király hivatalos szeretőjévé tett meg, s ki majdnem kieszközölte az egrón hűségesküt Allenwellnek. Diplomáciai pályafutása a dérpataki merényletben ért véget 1294-ben, honfiúi érzületű egrón urak kardja által. A fiaskót haragos üzengetések követik a császárság részéről, ám a hadüzenet, mire mindeki készül, elmarad.
1300-ban megalapítják a Magasegytemet Zubogóban, kinyitva az ország kapuit a külhoni tudós fők előtt.
1313-ban a Haragos mentén karagáj portyázók törnek be az országba. Zarovari területről érkeznek, meglepve az egrón nemességet, hisz ebből az irányból nem számított senki sem a támadásukra. Hónapokig rabolják a Tengerbirtokot és az Adomány déli részét, majd zsákmánnyal megrakodva igyekeznek ki az országból. III. Baladur királynak nincs ideje összehívni a teljes főúri hadat, csekély seregével ered utánuk. Újkapu alatt kényszeríti csatára a főként könnyűlovas perzselőkből álló csapatokat, s a megvert sereget üldözőbe is veszi. Nem is sejti, hogy a határ túloldalán a karagáj fősereg várakozik, hogy menetből gázolja le a királyi hadat, a Molvács környéki mocsarakig nyomva őket hátra. Baladur segítségért küldet Koronaékkőbe, míg maroknyi seregével elszántan kitart. A főnemesi sereg Borszék környékén gyülekezik, ám nem indul a megszorított király segítségére. A főurak nem szívlelik III. Baladurt, ki elhivatott volt a királyi hatalom növelésének kérdésében, s nemesek tucatjait keverte felségsértési perekbe, hogy birtokaikat elkobozhassa, így az urak titkon már fia trónralépését készítenék elő. Eközben a királyi had teljesen felmorzsolódik, és a Rétvár melletti mezőn maga a király is elesik. Holtteste sosem kerül elő. A karagáj hadsereg akadálytalanul tör előre a Haragos és a Lassúvíz mentén. A lovas száguldók már mélyen az ország belsejében pusztítanak, a káni fősereg pedig Koronaékkő ellen vonul. Az egrón haddal a mohosfői síkon találkozik, a fővárostól alig másfél napi távolságra. A csata váltakozó sikerrel folyik majd egy napon keresztül, végül az egrónoknak sikerül kivívni a győzelmet. A káni sereg visszavonul, ám az ország belsejéig jutott hordákat vagy fél esztendőnyi harcok árán sikerül csak felszámolni, miközben mind a lakosság, mind a sereg jelentős veszteségeket szenved. Egy elfogott kémjelentés derít fényt rá, hogy a karagáj sereget allenwelli pénzen lagún hajókkal szállították át zarovarba, Alarcona hercegsége pedig átengedte őket a területén szintén allenwelli közbenjárásra. A császár segítségéről az uralkodót biztosító követ már a karagájok kivonulása után érkezik meg Koronaékkőbe. Sorsáról semmit sem tud az utókor. Megkezdődik a határok védelmére létrehozott katonai körzetek: Lándzsakapu, Keletorma, Zátonytelve kialakítása. Élükre őrgrófokat neveznek ki, kik eztán zászlósúri méltóságnak számítanak.
Allenwell az Efgröni Szövetség befolyásának ellensúlyozására engedélyezi a Keleti Szél Kereskedőtársaság létrejöttét, mi a Bíbor-tengeren a luxuscikkek (üveg, nemesfémek, szövetek, lőpor, fűszerek stb. ) kereskedelme felett szerez monopóliumot. Eközben Pyli Theón is megnyitja kikötőit a kereskedők előtt, míg a lovagok fő tevékenysége eztán a karagáj és sahrai kalózok elleni fellépés lesz. 1349-ben egy Yshkajanból való hajós, Dmitar új kereskedelmi útvonalak után kutatva áthajózik a Caratraum szorosán, ám az óceánon egy sötétvihart kikerülve ismeretlen földön köt ki. Paka Mokupuni feltérképezése megkezdődik, allen telepek alakulnak a szigeten, 1350-ben pedig megalapítják Heluai városát. A szigetről rövid idő alatt temérdek arany, ezüst, rabszolga, dohány és eddig ismeretlen termények áramlanak Allenwellbe, látványos növekedést hozva a császárság gazdaságának. A Keleti Szél társaság konzorciumba kapja a szigetről áramló áru behozatalát.
A Sever Királyságban 1324-ben parasztháború tör ki a Tatingberg völgyeiben önkényeskedő földesurak ellen. A parasztok látványos sikereket érnek el a terepviszonyoktól szenvedő földesúri seregekkel szemben, s elkergetve őket a völgyekből, létrehozzák védszövetségeiket. Kontinensszerte megnő a kereslet az új gyalogos harcmodort alkalmazó, tatingbergi zsoldosok iránt.
F. M. 1350- 1401
A Fűszersziget körül egyre-másra jelennek meg a sever, karagáj, zarovari, egrón és efgröni hajósok. Kezdetben kereskedelmi lerakatokat alapítanak a szigeten, majd megkísérlik kiszakítani a maguk részét a területből. A császárhoz hű, a szigeten birtokot kapott allen nemesek határozottan ellenállnak, mi 1361-ben az első gyarmati háborúba torkollik. A harcok főként a szárazföld belsejében, a sűrű dzsungelekben, a sós, partmenti mocsarakban és a frissen épült erődök falain folynak, minek során mindegyik fél ellensége a másiknak. A közdelemből az őslakosok is kiveszik a részüket, szinte minden oldalon megtalálni csapataikat, mégis a függetlenségükért harcolók vannak a legkevesebben. A véres harcokból allenwell kerül ki győztesen. A sziget teljes egésze a császár kezén marad, azonban bizonyos területeket, illetve kereskedelmi jogokat más országok képviselői is bérbe kapnak. A szigeten a kalózok tevékenysége is megerősödik, a törvényen kívüli üzelmek központjává egy severek által épített város, Tortuga válik. A csempészet és kalózkodás ellen olykor közösen lépnek fel a különböző országok. 1390-ben a bérleti feltételek szigorodásával Zarovar, Egronia, a Sever Királyság és Pyli Theón hajósai blokád alá veszik a szigetet, hogy nyomást gyakoroljanak a császárra, mi az második gyarmati háborúhoz vezet. A tengeri háború ismét allen győzelmet hoz, mit az a Keleti Szél anyagi támogatásának segítségével nyer meg. Ettől fogva idegen hajósok csakis Alii Wahinéban köthetnek ki.
Egronia 1397-ben önkényesen beavatkozik Regina és Regnante között kialakuló háborúba Regnante oldalán azzal a céllal, hogy befolyását a Cápafog-öböl minél több szigetére terjessze ki. A kaland csúfos vereséggel ér véget, a két városállam, valamint a szigetek lakossága egyként fordul a betolakodók ellen és zavarja vissza őket az egrón partokra.
Barad király 1401-re visszavonul a politikától, így a királyi hatalom lényegében kivonja magát az országban történő belpolitikai folyamatokból. Az udvar érdektelenségével elégedetlen főurak ligákat alakítanak, és már a trónöröklés kérdését pedzegetik, a merészebbek az ezer éve uralkodó királyi ház trónfosztásáról is beszélnek. Hatalmaskodások és önkényeskedések érik egymást, a főurak és ligáik össze-összeakaszkodnak egymással. Az Adomány területén egy magát Hegyi Királynak nevező, egykori zsoldos saját ország kialakításába kezd, a polgárháború úgy tetszik elkerülhetetlen.
F. M. 1402 - A Jelenkor eseményei
1402-ben tisztázatlan körülmények között meghal Andrea Galeotti, a Lagún Köztársaság koronaékkövi követe, minek hatására a lagún bankárok ultimátumban követelik a király által felvett kölcsönök egy összegben történő kifizetését. Ám a kincstár csaknem üres...
kastély, köd, szerepjáték, rpg, frpg, roleplaygame, középkori, fantasy, valósidejű, realtime, rt