Zerathin
(Árnyas széltoló)
E-mail: 0nemeth.miklos@gmail.com
Nem: Férfi
Azonosító: #146

Külső és belső tulajdonságok:

Szögletes arcélébe egy csepp lágyság , hogy ne riassza el magától a hölgyeket, kék szeme barátságosan ragyog vissza. Középmagas, szikár, izomzatát fenntartja a nem túl nemes munkája, öltözködése pedig egy leoldható köpeny csuklyával, rövidujjú ing és egy hosszúszárú nadrág, mely nem szorosan követi viselőjének alakját. Valószínűleg személyre lett varratva.

Barátságos jellem, megpróbál a számára kevésbé fontos konfliktusokat kikerülni és semmilyen bűntudatot nem érez néha kifejezetten elburjánzó hazugságainak mesélésekor. Kifejezetten szeret hencegni, ha imponálni akar, (ami időszakosan le is buktatja őt, mint mágiahasználó), céltalanságát földi gyönyörökkel tölti fel, de ha sikerül magát motiválnia (vagy másnak) egy feladat fontosságáról, akkor képes visszaesni abba a fegyelmezett nyugodtságba, ami az árnyakba burkolózáshoz és annak manipuláláshoz szükséges.
Pár normája:
-Amit nem kihívás, létszükséget vagy szórakoztató ellopni, az maradhat a helyén.
-Egy értékes tárgyért csak akkor áldozató egy vagy több élet, ha mindenki a sajátját dobja el.
-A gyilkosság a győzelem egy gyáva és barbár formája. A menekülés létszükségleti és kifejezetten nagy tehetséget is mutathat.
-Ne definiáld magad úgy, ami bármely oldalhoz kötne, így mindig ki tudsz kötni valahogy a győztes mellett.
-Legyen sok barátod, de sok bizodalmat egyiknek se adj.
-Tartozz, ha úgy hozza szükség. De inkább szívességgel.
-Egy örömlány pont elég, de a különlegesen jó vagy titokban boszorkány vagy egy ellenséged bérgyilkosa. Na meg, nem vagy te nemesúr, alul meg ugyanolyan az összes.
-Egyedül az a boszorkány veszélyes, aki nem ismeri be, hogy boszorkány. Na meg amelyikről látszik, hogy veszélyes.
És a legfontosabb: Légy, egyedi, figyelemfelkeltő, ne hagyd magad és tetteid a feledésbe veszni.

A karakter pontértékei:

NJK

A karakter története:

*Nos, bár Zerathin hasznosnak, sőt tolvajmunkájához elengedhetetlennek tartja mágikus képességeit, meg tökéletes alapnak számítja arra, amivel az átlag felett érezze magát, viszont könnyű, de hálátlan módon szerezte meg. De mivel céltalan életének nagyjából egyetlen szóra méltó és igaz színdarabja, így nem feledi.*

*Zerathin bár szereti elmaszatolni a múltját, maga elől is, de a már távolinak tűnő éhezéses éjszakákból való reménytelennek tűnő kitörést megzavarta egy furcsa esemény. Sikerült lopnia valamit, valami értékeset. Mondhatná, hogy csak leesett egy szekérről, de azt a szekeret alulról robbantották be és sok élet is veszett oda. Nem is nagyon tudja, hogy mi történt, ő csak a közeli sikátorban pihent meg, amikor látta a pompás fekete lovakat elhaladni és elkezdődött az egész. Még emlékszik, hogy amikor feltépték az ajtót a fegyveres bűnözők, akkor csúszott ki alul, lehet idegességükben vagy nem is érdekli miért. A lényeg, hogy a ki szelence ekkor már nem a kocsiban történő mészárlás részeként lett a banditák jutalma, hanem ő használta ki az ajtó fedezékét, hogy elcsenje. Igazából ötlete sincs, hogy miért tetszett meg neki. Még csak nem is aranyozva volt, hanem valami fekete fémvázon volt üvegben, bár a belsejében egy fekete füst volt. Talán annak a tánca vette rá, talán csak a díszítés, de annyi tapasztalata már volt, hogy nem futott el egyből a sikátor közepén, hanem szép lassan, a fedezékből távolodott el és csak egy békés távolság után szedte a lábát. Akkor még a városi őrség katonái sem érdekelték, akiktől amúgy félni szokott, csak rájuk üvöltött, hogy megtámadták a kocsit, akiknek úgy látszott, hogy nem kellett ezt sem mondani.*

*Nézegette a tárgyat, igazából nem is kellett hozzá nagy tehetség, hogy nyíljon, egy fémszál volt elhelyezve két pántnak a lyukában. Nem is érti, miért nem lakat. Bár örül, mert annak a nyitását egyáltalán nem tanulta ki egészen. Még az ilyen buta kicsit eltolósakkal valahogy elevickél, de gondolja, hogy egy ilyen szép dobozhoz valami óramű minőség lenne. Persze a kíváncsiság győzött, hisz ha nem lenne túlzottan is érdeklődő, most nem is lenne nála.*

*Csak pár napja hagyta el a várost. Utólag csak-csak jelentette, hogy valami árnyéklényt látott, de kinevették. Megérti, meg nem is, de tudniuk kellett. Már az első eltűnésekről is tudta, hogy ő tehet az egészről. Az a valami őt is megtámadta, de talán csak kegyelemből vagy akár hálából, de életben hagyta, vagy aminek azt nevezni lehet. Zerathin érezte, hogy egy pillanatra átjárva valami és a sötét ködben mintha súlytalanná, erőtlenné vált volna. Mint utólag tudta meg, hetekig volt a sötétségben. Talán csak a csodának köszönheti, hogy valahogy eszméletéhez jutott és el tudott menekülni. Az első varázslatával, mely csak egy néma kiáltás volt. Nem felejti az érzést, melyet eleinte gyűlölt, de most már kellemesnek talál, hisz ezen érzés követi mindig, amikor úgy dönt, hogy elmozdul a fizikai formájáról a sötéségbe. Leszámítva a menekülés és a rettenet éveit. Itt már nem is üldözte semmi árny vagy fizikai, csak a tudat, hogy minél messzebb kell kerülnie szülővárosától.*

*Azt a pillanatot nem is feledi, amikor újra, kényszerből visszalépett a sötétségbe. Lopott, ami nem meglepő, csak a rossz embert választotta erre. Kegyetlen úr volt, ezt már akkor tudta, amikor megérkezett és már a kézlevágás sem volt kedvező a számára, de érdes nyelvével egy fájdalmas halált kapott volna, a nyársra húzást. és még itt sem tudatosan menekült vissza. És nem is tudott visszajutni, hasonlóan a fizikai síkon túl rekedt. Nem is volt meg hozzá az a kirobbanó akarata, ami az első alkalommal, hisz tudta, a visszatérés pont olyan veszélyes, valamint sem az időről, sem a térről nem volt ott érzéke. Képtelen volt egyszerűen érzékelni és valós éveket hagyott ki. Ha jó humoránál van, akkor végül is a semmit tette. Mert ami még kívülállóként számára kaotikus ürességnek tűnt, annak igenis megvolt a rendje, ha átgondolja. És gondolkodni volt ideje. Amint felnyílt a szeme, már ténylegesen nem a sötétséget látta. Nem látott semmit magán kívül, csak körülötte a sötétséget, sőt még magát se. Ahogy megerőltette magát, ez mintha széttárult volna, de még mindig csak a sötétség.*
~Vajon ez milyen messze mehet még?~
*Ezt nem tudhatta meg, hisz ezzel megzavarta mind az erőfeszítést, amit tett, mindpedig elterelte a figyelmét, újra elnyelve érezte magát. Igazából nemlétének legpihentetőbb része az, amikor csak lebeg itt. Bár mindig van, ami megszólítja magában a vészharangot, hogy ha túl mélyen pihen el, többé nem kelhet fel. Furcsa az egész. Végül lassacskán megerőltetés nélkül is kaphatott teret magának. Nem tudott vele mit kezdeni, de néha feltűntek tárgyak a közelében. Általában olyasmik, bár ezt akkor még nem tudta, amik nagyon régóta nem látták a nap fényét. De tudja, hogy ez a feltétel magában nem elég. és sokat szórakozott, sőt, még többet, mire érzete szerint kiismert mindent, amit megtudhatott, bár belül biztos abban, hogy a teljes potenciál ennél sokkal nagyobb. És látva, hogy mik ismerhetik ezt jobban, nem is akar többet ismerni. Egyelőre.*

Egyéb információk:

Az Éternek vagy az ürességnek egyetlen dimenziója az idő, mely szinkronban van a valós idővel.