Maaqoqlai
(Zöldfülű Rettenet)
Nem: Egyéb
Azonosító: #204

Üzenet küldése

Külső és belső tulajdonságok:

Majdhogy 3 méter magas fizikai kivetülése az elmondások szerint olyan, mintha egész testét vesszőkből fonták volna össze. Feje s arca a baglyokéhoz hasonlít, szemei feketén csillognak. Fejéből jobb s bal irányba szimmetrikusan kinőtt agancsok torzítják el még jobban kinézetét. Teste barnásszürke árnyalatú, így olvad bele környezetébe.

Jelleme felől keveset tudunk, hisz csak mondák keringenek róla a pórnép körében (Főként Egronia északi, illetve a Mordavar királyság nagy részén), netán pár soros feljegyzések árválkodnak misztikus teremtményekről, megfoghatatlan entitásokról szóló vaskos csatoskönyvekben, mik csak főurak, papok s tudósemberek számára elérhetők. Egy biztos: aki találkozott vele, nem volt már lehetősége, hogy bárkinek is elmesélhesse utolsó élményét.

A karakter pontértékei:

Szint: 1. - 5 alap + 8 osztott pont

Erő: 1+3
Ügyesség: 1+2
Állóképesség: 1+3
Mentalitás: 1
Szakértelem: 0

Védőérték-közelharc (VÉK): 7d10
Védőérték-távolharc (VÉT): 3d10 + Táv + Pajzs
Támadóérték-közelharc (TÉK): 7d10 + Fegyver
Támadóérték-távolharc (TÉT): 4d10 + Fegyver
Egészségpont (EP): 15
Mágiapont (MP): 1

A karakter története:

Hajdanán, még abban az időben, amikor kevesebb ember élt nagyobb békességben a kontinensen, minden erdőnek meg volt a maga védője. Ezeket néhol egyszerűen facsőszöknek, máshol erdőjáróknak, van, ahol druidáknak hívták, attól függően, hogy bírtak-e mágikus hatalommal, vagy sem. S ebben az időben védelmezett egy olyan farengeteget amely, virágzó, zöldellő, békés hely lévén, menedékül szolgált mind az utazók, mind a magányos remeték mind az üldözöttek számára, tudva, hogy a hely szelleme s annak őrzői nem hagyják, hogy vérontás történjék a szent pagonyban. Ennek a szent erdőnek volt a legfőbb őrzője. S hogy mégis mi történt? Mégis mitől változott meg az erdő? Erről nem hogy feljegyzések, de méb találgatások sem maradtak fent. Egy biztos: valami eltört. Valami megrontotta az erdőt s amiatt vált a mostani valójává: ködössé, hűvössé, nyirkossá, hol az évszakok váltakozását csak a fák levelei jelzik, ám ugyanolyan szürke s kopár marad minden. A sűrű ködön nem tör át sem a nap fénye, sem a remény, ami a betévedőnek kiutat mutatna. Aki egyedül téved be, az elveszett. S a kemény helyek kegyetlen teremtményeket szülnek. Ilyen könyörtelen lény vált belőle is.
Jelenleg erdeje már a ködvadon részét képezi, szabályosan bekebelezte azt minden élőlényével együtt. Ő sem maradt kivétel. Maga a tudat, hogy belőle is oly’ iszonyat vált, amitől hajdanán otthonát védte teljesen az őrületbe kergette. Most bolyongó iszonyatként rója a kontinenst, hogy megtalálja megrontóját és elégtételt vegyen.